Politikai eszközként használták fel, menekülne hazájából a Fradi edzőjelöltje
Robbie Keane felesége szerint már nem biztonságos Írországban maradniuk.
Szerintük aggályos, hogy a terveket egyoldalúan jelentették be.
Több ENSZ-szervezet elutasította csütörtökön, hogy részt vegyen az Izrael által civilek számára javasolt biztonsági zónák létrehozásában a Gázai övezetben. Az érintett szervezetek – a többi között az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM), valamint az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) – vezetői csütörtökön Genfben közölték, hogy ez csakis minden fél hozzájárulásával volna lehetséges.
Egyetlen biztonsági zóna sem biztonságos valójában, ha mindössze egyoldalúan jelentették be, és csak a hadsereg jelenlétével kényszerítik ki”
– áll a közös állásfoglalásban. Egyben világossá tették, hogy az ENSZ szervezeteinek egyike sem vett részt ilyen zónák kialakításában, vagy tett ilyenekben előkészületeket otthonaikból elűzött emberek fogadására. Hangsúlyozták, hogy a konfliktus szereplőinek egyébként is kötelessége a civil lakosság megóvása a harccselekmények során, függetlenül attól, hogy éppen hol tartózkodnak a polgári személyek. Mindemellett gondoskodniuk kell a civil lakosság ellátásáról, valamint arról is, hogy a humanitárius dolgozók elérhessék őket.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/Haiszam Imad
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.